Philip Roth: Amerikai pasztorál

Semmi sem az aminek látszik. 

Még Amerikában sem. 

Vagy főleg ott nem? 

A Svéd története ezt sugallja és meg is erősít ebben. Kiváló regény arról, hogyan élünk – élhetünk egy látszólag idilli világban (pasztoral) és hogyan eshetünk pofára , szebben mondva, hogyanvilágosodhatunk meg . Már ha ez megtörténik. A Svéd felfelé ívelő és sokaknak irigylésre méltó élete is nagy kört tesz meg. Vele együtt örülsz és fulladsz ki a végére.

 A szabadság – vagy szabadosság országában ( kinek hogy tetszik) sem könnyű az ember identitását megtalálni. 

Főleg, ha az ember zsidó származású (P.R.) és ugyanazok az előnyös tulajdonságok – amik építenék a személyiségét – máskor, másnál – és mások, negatívumként ítélik meg. Hát, hogy legyen az ember így jó? Van -e elég ideje rá? 

Megint a 60-as években jártam és néha – néha meg kellett néznem, hogy Philip Roth írta vagy Paul Auster a könyvet. 

Olyan volt mintha P.A. Máról holnapra könyvének (amit ez előtt olvastam) folytatását vagy inkább kiegészítését olvasnám. De lehet, hogy közöttük csak én vonok ilyen párhuzamot. A 60-as éveket a tömegérzés az együtt – egymásért is jellemezte, talán ezért éreztem ezt. Ez a könyv is visszaemlékezés a Vietnami háborús időkből és még tovább. Úgy mint a másik, ez is egy önvizsgálat és szintén egy amerikai álom részben beteljesületlen vágyát néztem végig. 

Megálmodott, de révbe nem ért álmok sora. Hol volt, hová tartott akkoriban Amerika? Az az állam amiben a Svéd és P.R. is abban bízott, hogy az élet szép és érdemes élni. 
Ez a könyv méltán lett Pulitzer – díjas. 
Nem könnyű olvasmány, de nagyon megéri elolvasni.