Ilyesmit
senki nem találna ki. Néhány oldal után, szembe jön veled egy történet. Aminek még csak ezután lesz pont a végén. Gondolkodsz, te hogyan fejeznéd be? Így. Nem így. Jól. Nem jól. Saját történetünket sem mindig értjük. De nem hagynánk azt sem, hogy más fejezze be. Walker elindul az úton, ahhoz, hogy valaki legyen. Szabad kezet (gondolatokat) kap és az író neked is felajánlja, mert tudja, szükséged lesz rá. Bízik benned. Nem tudod mi vár a következő oldalon. Akár még meg is botránkozol azon amit olvasol. A perverz jeleneteken, az izzasztó test-meleg leírásokon.
De ne tedd! Úgy sincs esélyed. Miszlikbe szaggat. És mégis vonz.
Elfogadod.
Másképp sem a szereplők sem te, nem tudsz láthatatlan lenni. Már
pedig ez a lényege. Austernél is állni kell a sarat, mint P. Roth-nál, de
megéri. A könyvemben a 174.oldalnál van egy préselt, megszáradt falevél.
Én úgy
akarom hinni, hogy ez Walkernek lett szánva. Szeretem, ha mások emlékei hozzám
is eljutnak. Vissza is tettem és préseltem egy másikat is hozzá.
Ahogy
Walker elsétál, a nap átsüvít az égen és szétrobban százezer olvadt
fényszálkává.Az Eiffel-torony összedől. Párizs minden épülete lángra kap. Első felvonás vége.
Függöny.
Függöny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése