Hajnóczyval porladok. Azt mondja: Véradó. Nem adnám, de elveszi. Micsoda nincstelenség a mindenségben. Milyen zaklatott bánatáradat. Az üresség betöltésének lehetetlensége. Olyan, mint elvonásban összeszedni a csikkeket. Csak még egy szippantás, csak még egy füsttel teli levegővétel. Mérgezés? Sóhajtás. Még egy lángfellobbantás. Hogy égjen. Hány perc? Három vagy öt? S közben lépsz is, talán előre. Azt hiszed, haladsz az idővel. Nem. Állsz a pillanatban, vagy a pillanatnak. Nem is tudom. Csak azt, hogy mégis. Legyen. Jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése