arcomon csak mosoly lehet és derű, mert az élet végsősoron naccerű, tirararamm
Amikor kézbe vettem a könyvet, sokáig gondolkodtam, hogy miért ilyen alakúra, miért ekkorára és miért ilyen rövid sorokkal lett elkészítve. Szóval, tele voltam miértekkel, pedig még egy sort sem olvastam belőle. Miért kékkel van az író neve írva és a címe rózsaszínnel vagy valami hasonlóval. Aztán azt is néztem, hogy a „csak” szóból egy tűhegyes vonal, mintegy apró dárda, arra utalhat, hogy olvasás közben, majd el fognak találni a szavak.
Elkezdtem és ezt a 219 oldalt hamar elolvastam. Meg lett a dárda hegye, el is talált, a rövid sorok feszültséggel teli lendületet adtak és bár nem vastag, de mégis „súlya” van és nem egy retikül könyv, sem kívül sem belül. Közben mégis mindent egyensúlyban éreztem. Egyensúlyban volt a humor és a mély gyász, a félelem és az élethez nélkülözhetetlen bátorság. Úgy gondoltam, az író bölcsen ránk – rám, az olvasóra bízza, hogy ha akarom megvisel, ha akarom sírok, ha akarom, olykor mosolygok a regényen.
Mosolygok az anyán meg Ladón meg magamon, mert ilyenek vagyunk, mint ők. Szomorú mosolyt csal az arcunkra és néha kissé félrehúzzuk a szánkat, ha eszünkbe jutnak a megélt és az elmulasztott pillanatok. Láttam Vámos Miklós arcát közben, ahogy egy arcizma se rándul, ahogy mesél. Csak sejteni lehet, hogy amit mond, azt ugyan humorosnak szánja, de mögötte mást is elrejtett.
Ezt kedvelem benne és ebben a könyvében is. Rám bízza, hogy azon amit mond, én éppen nevetni akarok vagy sírni. Nincs benne előrenevetés, nincs benne hangulatkeltés. Nem mesterkélt, csak az van, amit ő mond. Szemével közben keresi a megértő arcokat. Így olvastam ezt a könyvét is és úgy érzem nem értettem őt félre.
S a végén, mikor újra előre lapoztam fedeztem fel, hogy a „A halálnak van humorérzéke” mondat egyre fogyó 12 sorában a 9. sor ezt mondja: „A halálnak van éke.” A ék szó kettős jelentését gondoltam végig és azt, hogy mindkettő el van rejtve a sorok között. Az ék, mint a fejsze vagy balta, amivel a fák törzsét kettéhasítják, kivágják.
És az ék, mint dísz, mint méltósággal leélt élet és tisztelet az elmenő felé.
Az író honlapja:
http://www.vamosmiklos.hu/
A teljes könyv itt:
http://mek.oszk.hu/02900/02984/02984.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése