„Lassan, de biztosan, bekezdésről bekezdésre haladva
cserkészem be a meghasonlásom elviselésének önmagamon kikísérletezett írói
módszereiről való tanári tanúságtételem lehetőségét.” Dreff János írói álnév. Engem Dreff János ír, én pedig Dreffet írom.
A kezdeti érdektelen értetlenségem később érdeklődő megértéssé alakult át (ha már magyar szakos tanárról van szó, hát rakjuk sorba a szavakat). Nihil a javából. Reggelente felkel , de már a gondolataiban is olyan messziről indul el, hogy ébredése csak az iskola kapujában éri utol. Nem azért indultam el, hogy megérkezzem. Nem azért tévedtem el, mert az igazi útra nem lelek. De az ébredése egy ismétlődő rémálom a tanárlét-féreglét mezsgyéjén. El tudom képzelni ezt a fajta létlenséget, amit leír, átél, megél. De nem csak nála. Bármelyik tanárnál, legyen az, az ő általa oly kritikusan (irigyen?) szemlélt testnevelő vagy matek szakos tanárnál is. Csak ők nem biztos, hogy ekkora teret adnak saját maguknak. Nem írják le. Lekéne? Dreff viszont tényleg leírja úgy és azt ami a fejében jár(kál). Nem kíméli sem magát, sem a könyvben szereplő kollégákat,írókat, költőket. Tanári identitás keresésébe belefűzi Tandorit (saját bevallása szerint Tandori-függő) G. Marquezt, Kertész Imrét, Nádas Pétert, Kafkát, Pepét és Kapát ( aki nem ismeri őket, azok Jancsó filmjei között keresse) és többek között Kukorelly Endrét is. Őszintének tűnt. Keserűnek, szenvedőnek az önsajnálatba belemerülőnek és hihetőnek is. Azt gondolom, hogy hatástalan tanárlétét a hatásosnak szánt írólétében éli ki. Mondja is: az önsajnálat nyilvánvalóan a léleknek egy olyan bűnös késztetése, amit már eleve a stilizációval kell levezekelni. És nem köt alkut senkivel, nem szépíti sem a gondolatait, sem amit a papírra vet ezekből. Felmerült bennem, hogy korai még ez a kiégett, meghasonlott szenvedéstörténet, hiszen nem tanított még annyi évet. De lehet, hogy éppen ez az „öreg tanár bölcsessége” nincs még meg benne. Nem tudom az milyen, csak mondom… Kudarcízű indulattal ír (és akkor ezt még szépen mondtam, ő nem szépen mondja) szókimondóan, érzelemdúsan. És azt hiszem, néhol jogosan. Ez egy lélektani hadviselés feljegyzései. Baja van az egész világgal, Petőfitől Jamie Olivérig (aki nem ismeri, az a főzőműsorok közt keresse). Bármi volt is a célja ezzel a kiokádással- kitárulkozással, megkockáztatom, hogy más tanárok helyett is beszélt. Magaddal vagy háborúban… – mondanám neki, de inkább beülnék egy órájára. Szívesen beülnék, tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése