Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Virginiának nem volt életkora, csak embersége  -írta róla William Plomer író, irodalomtörténész.

Jellemében egyaránt meg volt az emelkedettség és az esetlenség.

Semmiféle emberi élmény nem volt számára érdektelen; mindent elraktározott az agyában, és évek múlva általában előbukkant a könyveiben – a felismerhetetlenségig elváltoztatva. Virginiában meg volt a képesség, hogy a legegyszerűbb szavakat, élményeket is felnagyítsa. Az ember megajándékozta egy információval, akár olyan kicsivel és érdektelennel, mint egy kavics. Ő pedig visszaadta mint ragyogó gyémántot. Nagy életigéző volt. A világ és az emberiség két részből áll – azokból, akik megnövelik, s azokból, akik zsugorítják.  ( Nigel Nicholson publicista emlékezései)

A Mrs. Dalloway  regényét, részben Lady Ottoline Morrell, Garsington Manor úrnőjéről mintázta. Virginia Woolf férje, Leonardo Woolf elvből nem kedvelte és nem járt a kóklerkedő, cinikus, zsurnálidealisták közé. Virginiát viszont, annál inkább, mondhatni elvből érdeklődött a társaságuk iránt. Itt ismerte meg Ottoline-t.

A regénybeli társaság zsongása, ízlése, kultúrája és szelleme engem is el(be)varázsolt a szalon tapétával és festményekkel díszített falai közé…

V.W. ( Clarissa) képes nálam azt elérni, hogy a kávémnál a kisujjam – lazán, finoman – kissé oldalra kinyújtva tartsam, miközben a csészét fogom. Magam is elcsodálkoztam mikor ezt a mozdulatomat megláttam és gyorsan vissza is húztam az ujjam, mielőtt bárki is észrevette volna ezt a tőlem szokatlan kéztartást. ;) A kiskanál lassú kevergetéséről már nem is beszélve…. 

Egy szóval: elegáns. 

Egy kandalló előtt kéne, plédbe burkolózva, hintaszékben ülve, elmélázva olvasni, szemlélni Mrs. Dalloway-t és társaságát. Clarissa mindent lát és tud az emberekről. Ügyel, figyel a részletekre. Szemét semmi nem kerüli el. Itt van például Mr. Peter Walsh – az Indiát is megjárt voltszerelem , aki belépve a szalonba, leteszi kabátjához illő kesztyűjét, kalapját, felöltőjét és igaz, cipőjén a fűző most éppen lóg, de ő mégis afféle könyvmoly, aki nem mehet úgy látogatóba, hogy a könyv címét, mely épp az asztalon hever, meg ne nézze.Tökéletes úriember. 

(Virginia Woolf ,1936)

Vagy itt van még Miss Kilman a vastag kezével és látom, ahogy két ujjával mégis megpróbálja felcsippenteni a csokis roládot. Amikor Woolf-t olvasom, kiegyenesítem a gerincem (ez már egy fűző nélküli világ) a szobamamuszomon (kockás) felhúzom a kis cipzárat, és ugyan pironkodva (hogy én bezzeg sosem adok a részletekre) megigazítom a macialsómat (itthoni játszóruhám :) ) és hagyom, hogy hasson a varázs. V.W. megszépül írás közben és azt hiszem, azt szeretné, hogy az olvasó is ezt érezze. 

És az első mondat hjajj – Majd ő maga elmegy, és megveszi a virágokat, mondta Mrs. Dalloway. Látom, ahogy eldönti és elindul. 
Ahogy V.W. ezt némi tűnődés után leírta!! Mert, hogy ez jó lesz első mondatnak. 
Nekem a kedvenc mondatom lett és marad is.      


Kapcsolódó könyv: Bécsy Ágnes, Virginia Woolf világa (Európa Könyvkiadó,1980)