Surik, Surik ha neked egy nő kerül az utadba…
Sztovba mindezt könnyek közt suttogta el, a kezük
azonban mással volt elfoglalva. A panaszos suttogás nem zavarta őket egy ennél
fontosabb dologban: simogatták egymást – vigasztalásképpen –, egymás arcát,
nyakát, mellét, egyszerűen megbolondultak a sajnálattól – Surik a Sztovba
irántitól, Sztovba meg attól, amit maga iránt érzett...
A másik takaró már rég a földre hullott, mindketten a Lenáé alatt feküdtek, szorosan összesimultak, és csak a fekete szatén alsónadrág vékony anyaga volt az egyetlen akadály, és Lena már markolta is a szerelem és a sajnálat eszközét...
– ... mert senki, senki a világon rajta kívül nem kell... pontosan, pontosan úgy, mint Enriquének... és lehet, hogy sohasem fogom látni... ó, Enrique, kérlek...
Surik most hanyatt feküdt, alig bírt lélegezni. Tudta, hogy nem fogja sokáig bírni, s addig tartotta magát, amíg a napfényes Kuba partján tömlöcbe zárt Enrique nevében a fekete szaténba nem buggyant férfiúi sajnálatának teljes töltete.
– Jaj – mondta Surik.
– Jaj – mondta Sztovba.
Mindazt, ami ezután történt, Surik kizárólag Enrique nevében tette: nagyon óvatosan, szinte csak metaforikusan... Épp csak egy kicsit... finoman... inkább a másik Faina Ivanovna modorában, semmint Matilda Pavlovna egyszerű arcú, becsületes módján...”
Mert a „jóság női eredetű” – mondja ő, avagy a nők ne szenvedjenek semmiben
hiányt. A másik takaró már rég a földre hullott, mindketten a Lenáé alatt feküdtek, szorosan összesimultak, és csak a fekete szatén alsónadrág vékony anyaga volt az egyetlen akadály, és Lena már markolta is a szerelem és a sajnálat eszközét...
– ... mert senki, senki a világon rajta kívül nem kell... pontosan, pontosan úgy, mint Enriquének... és lehet, hogy sohasem fogom látni... ó, Enrique, kérlek...
Surik most hanyatt feküdt, alig bírt lélegezni. Tudta, hogy nem fogja sokáig bírni, s addig tartotta magát, amíg a napfényes Kuba partján tömlöcbe zárt Enrique nevében a fekete szaténba nem buggyant férfiúi sajnálatának teljes töltete.
– Jaj – mondta Surik.
– Jaj – mondta Sztovba.
Mindazt, ami ezután történt, Surik kizárólag Enrique nevében tette: nagyon óvatosan, szinte csak metaforikusan... Épp csak egy kicsit... finoman... inkább a másik Faina Ivanovna modorában, semmint Matilda Pavlovna egyszerű arcú, becsületes módján...”
No, ami tőle telik azzal enyhíti is a panaszokat…
mindegy, hogy döglött macskás Matild vagy sánta Vali vagy öngyilkosjelölt Szvetlana akad a öhh horogra.
Már születésekor az anyja …"meghökkent az aprócska lábakhoz képest óriási, élénkvörös herezacskón és a késedelem nélkül meredezni kezdő, illetlen pöcörőn".
Nagymama nevetve kóficnak hívta.
Adottságaira többen is felfigyelnek Surik szappanoperája során.
Tudtam amikor egy új női név felmerült a lapokon, hogy ennek csak paplan lehet a vége.
A könyv felétől gyorsan átfutottam a sorokat, persze nem azért, hogy a következő aktust olvassam, hanem nagyon vártam a végét.
Ulickaja, én azt mondom: – Jóból is megárt a sok! Sztovba mindezt könnyek közt suttogta el, a kezük azonban mással volt elfoglalva. A panaszos suttogás nem zavarta őket egy ennél fontosabb dologban: simogatták egymást – vigasztalásképpen –, egymás arcát, nyakát, mellét, egyszerűen megbolondultak a sajnálattól – Surik a Sztovba irántitól, Sztovba meg attól, amit maga iránt érzett...
Én is maradtam odaadó híve Ulickajának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése