Szerettem Mészöly haldokló futóját és értettem/éreztem Hildi elbújtatott, mégis erőteljes alázatát. Talán nem hiba, de óhatatlanul párhuzamot véltem felfedezni Mészöly és Polcz Alaine életének néhány ismert, más könyvekben már megírt összetartozásukkal. S az író, ami az ujjbegyében volt, azt mindjárt papírra is vetette és Hildi kitartó együtt-futásával és hangjával mondja el nekünk.
Halkan és szépen mondja, nem a miérteket keresve, hanem a halálban is a célba érést. A férfiak sose szakadnak el véglegesen ettől vagy attól az életkoruktól. Úgy viszik magukkal mindet, mintha valami okból, folyton, valamennyire szükségük volna. És hozzá teszi, De az is lehet, hogy nekünk van szükségünk rá.
Látta benne a férfit, a kamaszt, a gyereket és ezzel együtt tudta a kacatok és lomok között Őze Bálint, az érzékeny de becsvágyó, tépelődő és önkínzó emlék-létét kibogozni.
Ez az írás csak magamnak emlékeztető… -írja és valóban csak az marad. Emlékképek a fekete-vörös futócipőről, a prágai versenyről és miközben bevon minket egy hétköznapi ember történetébe, már tudja ez nem az a könyv, amit meg kéne írnia.
Ez egy megkésett szorgalom, ami az emlékezés.
Kukorelly Endre szerint „Nobel-díjas lehetett volna Az atléta halála – mely a magyar kiadásnál előbb megjelent franciául, és egyszerre németül – szerzője, ha a hetvenes években megragadja a francia lehetőséget, elfogadja Kundera hívását, de „antikarrierista” volt.”
Mészölynek ez az első nagy sikerű regénye.
Kapcsolódó írások:
"Korunk hőse" Mészöly Miklósnál Tihanyi Katalin
Mészöly Miklós összegyűjtött írásai
http://www.inaplo.hu/_inlog/log-szerzo/meszoly_miklos/meszoly.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése