Spiró György: Tavaszi tárlat


Remekműnek mondják...Nézzük mit ír a sajtó a könyvről. Sok történet van, amit erről az időszakról el kéne mondani, pont ezeket a kis emberi történeteket. Alkuk, privát félelmek, személyes kudarcok, magánéleti okok. A Tavaszi Tárlat lehetett volna a Fogsághoz hasonló nagyregény, beszakította volna az asztalt.
 Spiró ötlete egy korabeli újságcikk hatására született. Az foglalkoztatta, hogy egy ártatlanul megvádolt ember, aki érzékeny és tudatos, idealista és hisz még a szebb jövőben, hogyan és mit tud kezdeni az őt ért vádakkal.  Ha az ellenség aláz meg, az katasztrófa. Ha az elvbarátaim, az tragédia. A Tavaszi Tárlat 1956-ról és a korai Kádár-korszak hatalmi harcairól mesél. Arra a kérdésre, hogy voltak-e nehézségek, akadályok az 56-os forradalmat követő hónapok felkutatásában, ezt válaszolta: Volt, amit nem sikerült megfejtenem. Például hónapokon keresztül próbáltam kideríteni, hogy 1956. december 31-én mit adtak a szilveszteri rádiókabaréban. A regényben van egy szilveszteri jelenet, és nekem nagyon jól jött volna, ha közben a szereplők hallgathatják a rádiót. Rendkívül tanulságos lett volna tudni, hogy ötvenhat decemberének végén miről gondolták úgy az illetékesek, hogy az emberek nevetni fognak rajta. 
Mit jelent neki az irodalmi siker? Ami engem illet, én annak szoktam örülni – ritkán volt ilyen élményem egyébként –, ha sikerült olyasmit megírnom, amire voltaképpen nem voltam képes.


Minden év októberében tudjuk, hogy a média el fog minket árasztani a maga 56-os történeteivel. Eláraszt és csak néha lelsz valami régi történelmi gyöngyszemre, aminél még nem érzed a „ezt már annyiszor hallottam” – érzést. Ezt a könyvet én pontosan ezzel az érzéssel kezdtem. Eddig sikerült elkerülnöm, de most egy értékelés miatt, a mégis érzés lett urrá rajtam. Bele is merültem ebbe a fojtogató örvénybe. Végig szorongtam és bár „fel voltam készülve” a könyvből, tudtam, hogy „hősöm” mit csinált és mit nem csinált, a mégis hatása alá kerültem. A kétségbeeséstől egészen a köpni kell phűű… mélységéig jutottam. De akkor szembe találtam magam a „vicsor országa” – mondattal és próbáltam fékezni az egyébként végig megmaradt indulatomat. És még ebben az őrületig menthetetlen helyzetben is kerestem a menthetőt, a kiutat. Jó helyen gondoltam a megoldást. Spiró amilyen hosszan fokozza és fenntartja a feszültséget, olyan rövid, néhány mondattal simítja el, teszi szinte meg nem történtté Fátray Gyula kálváriáját. De csak szinte meg nem történtté. Mert a céltalan, fájó sóvárgás még sokáig tart(ott), a „Tárlatból” néhány szereplőt még ma is látunk, hallunk. Mikor zár be?
Kapcsolódó link: http://www.origo.hu/archivum/20100921-spiro-gyorgy-tavaszi-tarlat-kritika.html

Címkék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)