Oravecz Imre, Kossuth-díjas költő, műfordító.
Szajla. Heves megyében van, a Mátra lábában. A hegység déli peremét Mátraaljának hívják, északon viszont, mint minden rendes hegynek lába van. A Tarna-völgynek Sirok és Kisfüzes közt van egy fiókvölgye, ebben fekszik Szajla. Így kezdi a regényt és itt született az író, 1943. februárjában. Érdemei felsorolásától eltekintek, mert 12 díjat kapott, 2008-ban ő is megkapta az Artisjus -díjat. Többnyire verseit ismerhetjük, az Ondrok gödre az első regénye. Zárkózott embernek mondja magát, de jó kapcsolat fűzi Esterházy Péterhez és Krasznahorkai Lászlóhoz. Munkáit nem tervezi előre, a Halászóember Szajla – töredékek egy faluregényhez és az Ondrok gödre az első „cetlire firkálgatott” kigondolásai.Van-e olyan mű, amit bármennyire is szeretne, de nem tud megírni?
„Mindegyik ilyen. Minden mű, amelyet szeretnénk megírni. Mert amit megírunk, az végül sosem az, amelyet akartunk. Az mindig más, az egy másik, az az, amelyet megírtunk. Így volt az Ondrok gödrével, és így lesz ez majd a folytatásával, a második könyvvel is… „
Az említett regény a Kaliforniai fürj.
Harminc éven át álmodott egy majdan megírásra kerülő regényről.
„Oravecz Imre nélkül nincsen Szajla, ő teremtette őket meg, evvel a sajátos oraveczi arisztokratikus plebejussággal, ő teremtett sorsokat, anyjának, apjának, sógoroknak, bátyoknak, nenéknek, magának. Adott szót azoknak, akik nem tudnak beszélni. Remekmű.” (Esterházy Péter, a Halászóemberről)
Jól „bevállt molyomtól” (tgorsy) kaptam kedvet a könyvhöz. Az értékelése meggyőzött és egy kicsit utána is jártam a könyvnek. Aztán belekezdtem és szinte éjjel-nappal olvastam. Ritkán van, ilyen igazi, szépirodalmi élményben részem. Ez az volt. Már az első néhány mondat után el voltam varázsolva. És ugyan nem tudtam, Szajla hol van, de Oravecz aprólékosan és gyönyörű tájleírással, felvezetett a Mátrába és onnan le, a Mátraaljába. Tudnom kellett volna már hamarabb is, hogy hol fogom nyomon követni az Árvai család életét, mert gyermekkorom egy részét, a nagyszüleim által, a Mátrában töltöttem. De hamar otthon is éreztem magam, a hegyek között, a szántóföldön, a patak mentén. A Mátrában folyik a Csörgő patak (nem tudom, tényleg ez -e a neve), de az emlékeimben így maradt meg. Szajla egy fiókvölgy, és a hegyek mindig adnak egyfajta zártságot, nem csak hangulatban, hanem a „hegyi embert” is, egy kicsit zártabbnak, meggondoltabbnak és olyan „határoltnak” látom. Talán a hegyek adják ezt a merevséget, alaposságot, határozottságot. Alföldi ember lévén, az én szememnek nincs „akadálya”, határa ha a távolba nézek. De az élet itt is ott is, azokban az időkben ugyan úgy nehéznek bizonyultak. A paraszti lét, a föld íze, az eső és a szél várása, adott egy állandó várakozást az életnek. Az Árvai családnál is éreztem ezt a várakozást, amit néha a remény, néha a kilátástalanság hatott át. Ezért is szeretem a család regényeket, mert nemzedékeken keresztül lehet követni mindazt, amit az előző ük-déd vagy nagyszülő már előre megjósolt. Ahogy beteljesednek a régi öreg bölcsességek, ahogy felszökken, aztán elvilágiasodik a hagyomány, a tisztelet, az egymás iránti elvárások. Pedig micsoda tartás volt akkor még az emberekben! Mindennek helye volt, ekének-kapának, jó szónak, intésnek. Illata volt még a kukoricaföldnek, és volt, hogy miközben olvastam, éreztem a talpam alatt nagyapám földjét, ahogy szaladtunk a kukoricásban és a kukoricaszár halvány csíkban megvágta a lábunkat. Ez a könyv annyi emléket felszínre hozott. A kukorica törést gyerekként, aztán a góréba bemászva – nagyanyám útmutatásával – egymáshoz dörzsölve morzsoltuk a szemeket és dobtunk néha a jószágnak is. Aki elolvassa, annak Oravecz szavai, mondatai nem maradnak nyom nélkül a lelkében. Ha van kötődése a földhöz, a paraszti élethez, akkor azért, ha nincs akkor ebben a könyvben beengedést nyer egy család több nemzedékének kűzdelmes, de mégis szép életébe.Kapcsolódó cikkek, írások:
http://www.pim.hu/object.22114261-f4fe-4bc7-879d-95e76c81faaa.ivy
Fazekas Sándor írása: http://www.barkaonline.hu/kritika/647-parasztnak-szni
Bán Zoltán András: http://www.revizoronline.com/article.php?id=48
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése