Nádas Péter: Egy családregény vége

Orgonák és mogyoróbokrok között, egy bodza tövében. 
Ilyen volt és nem is akartam elszabadulni onnan. Olvastam és lapoztam és belefeledkeztem… Úgy ahogy a mesélő, gyermeki hangon, de korántsem gyermekként csak mondani és mondani akarja, kibeszélni, újrajátszani, megörökíteni és véglegesen, egy nemmel befejezni a család regényét. 
Azért mondom, hogy emlékezzetek.Hát ne csodálkozz. 
Sejtettem, de nem tudtam mit fogok kapni, mit fog hozzám tenni Simon Péter története. De hagytam, bármi is legyen az, és szinte kerestem a néhol összefüggő, néhol apró gondolatsorokra szétváló jelképeket, mesés elemeket a sorok között. 
Az első néhány oldal után, már látni véltem, az apa (Ábrahám) és a fiú (Izsák) örökre szóló áldozat szimbólumát. A regényen végig éreztem ezt a meg nem történt, de mégis mindent átható lehetőséget. De volt több olyan szimbólum is, ami segített a megértésében. A kígyó, aki az emberben ( Kleopátrában) fiadzik meg, a titkos ajtók, a láda, a valóság elöl való menekülést, elbújást, a gyermeki félelmet ábrázolta. Simon Péter, aki valahol, mélyen, egyedül van, teremt magaköré egy mozgó-nyüzsgő-zajló világot. A mesék, a nagypapa szavai, az élő-létező világ adják a biztonságot. 
Otthonszaga, meseillata van. 
A felnőtt világ mocskos, idegen, bizonytalan, csak néha surran át a szobán, a látni vélt anya (?), meztelenül, talán szabadon, de megfoghatatlanul. Az apa, aki a megtisztulás vizét az otthonban, a vissza(el)fogadásban keresi. A valós világ elmúlik, azt a halál közelsége, a múlt árnya, sötéttel lepi be. Mint a ruhát a festékkel színezett víz. Az élettel teli világ, a lélegzetvételben mért idő, az át-túl lépés a mesék, a vágyak birodalmába.
 …ha olyan lennék mint a nagypapa. Mert a nagypapa az életről szeretett mesélni, az ősidőkről, a gyökerekről. És a nevetésről. Mit nevetsz? Tudod egyáltalán, mit csinálsz, amikor nevetsz? Tudod mi az? Nem tudom. Na, látod! A nevetés az élet legnagyobb titka közé tartozik.
Szederfa – emlékek. 
Ne nézz! Csak halld, amit mondandó leszek. Arcom ne zavarja látásodat. És rábízza a fiúra az emlékek helyét. Fölébredtem és tudtam, a saját életemben hol vagyok. 
Csak kaput nyit nekik. Kaput azért, hogy a mese, a család, a regény utolsó szava a nem lehessen. Nem mindarra, amit eddig kellett átélni, nem mindarra, amin(t) nem lehet mégsem túllépni(élni). 
Gyönyörű volt, gyönyörű! 
Ne félj. Jó? Ne félj soha semmitől. Jó? Soha! Semmitől!


A teljes regény itt:
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/NADAS/nadas00023_kv.html
Írólap:
http://nadas.irolap.hu/hu